11 jan 2017

Csalódás

Posted by Istar

Ezer éve nem írtam, őszintén szólva most is csak azért, mert nagyon csalódott vagyok :(. Mindig is 200 %-osan hittem az angyalokban, a sorsban, az isteni igazságszolgáltatásban, abban, hogy a jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszak pedig a büntetésüket.

Sokszor furcsán néztek rám ezért, főleg, mert nekem nincs valami fantasztikus életem. Nincs nagy házam, 14 éves az autóm, amiben még normális fűtés sincs, folyamatosan problémák vannak az életemben, például az ex-férjemmel kapcsolatban, a munkahelyeim sem úgy alakultak általában, ahogy azt megálmodnák maguknak az emberek, vagy akár én. Sokáig voltam munkanélküli, a mostani munkahelyemen két éve ugyanannyi a fizetésem, a cégnél valószínűleg a legkevesebbet keresem a szellemi foglalkozású kollégák között, egyszóval semmi sem igazán kiemelkedő az életemben. Igaz, hogy van egy egészséges, szép és okos gyermekem, de az ő iskolai környezete is sok kívánnivalót hagy maga után, de lépni igazán nem tudok semerre, bizonyos okok és körülmények miatt.

Viszont mindig hittem és bíztam az égiek gondviselésében, holott nem igazán volt részem túl sok szerencsében másokhoz képest. Főleg az aljas, mindenkin átgázoló, empátiamentes és tisztességtelen “emberekhez” képest, akik drága nyugati autókkal járnak, nagy és drága házakban laknak, évente többször járnak nyaralni (én 11 éve sehol sem voltam), a munkahelyükön százezreket vagy inkább milliókat keresnek – akár tisztességes, akár bűnözői úton… Hiába mondták mások, meg hát nem vagyok vak, naponta láttam, olvastam és tapasztaltam azt, hogy valahogy mégsem térül meg a jóság, és nem fizetnek meg a rosszak (sőt általában ők élnek a legjobban). ennek ellenére töretlen volt a hitem. Eddig.

Ma történt valami, amiből rájöttem, hogy eddig csak vigasztaltam magam ezzel a hatalmas, de sehova sem vezető hittel. Mindig mindenkinek segítek, ha tudok fizikailag is, például folyamatosan adományozok, amiket tudok: néha pénzt, ruhákat, játékokat, tárgyakat nálam szegényebbeknek, embereknek és állatoknak egyaránt. Folyamatosan segítek mindenkinek, akár egy-egy, vagy sok jó tanáccsal, nem ártok senkinek (szándékosan, tudatosan biztosan nem), megbocsátok még az olyanoknak is, akiknek más nem tenné (max. Teréz anya). Ma viszont óriásit csalódtam, úgy érzem, hogy hátba szúrt az egyetlen, akiben tényleg hittem, vagy inkább saját magamat csaptam be eddig… Mától egyáltalán nem hiszek Istenben, az ő igazságszolgáltatásában, abban, hogy a jókat szereti és óvja, a rosszakkal leszámol, mert nem így van. Sőt, most úgy gondolom, hogy talán azoknak van igazuk, akik szerint nem is létezik isten, és ez a felismerés fáj igazán :(.

Email this to someoneShare on Facebook

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.