16 márc 2010

Szörnyű tett

Posted by Ishtar

Megfogadtam, hogy ezentúl nem foglalkozom gyilkosságokkal, mert régebben nagyon érdekeltek az ilyen esetek. Ez nem csoda, hiszen a Napom és a Merkúrom is a 12-es házban áll, plusz a 8-as házam ura (amit neveznek a halál házának is) az I-es házamban áll, tehát minden érdekel, ami a halállal kapcsolatos. Viszont egy ideje eldöntöttem, hogy nem akarok a halál kérdésével foglalkozni, inkább az élettel és azzal, hogy miként lehetne jobban élni azt.

Viszont ezt a mostani esetet, a tényői négyes gyilkosság (avagy inkább család-mészárlás) nagyon megdöbbentett. Nem vagyok benne biztos, hogy az apa volt a gyilkos, nem tudom miért, de valahogy vannak fenntartásaim és furcsa érzéseim ezzel kapcsolatban. Annyit szeretnék csak erről írni, hogy nagyon remélem, hogy amennyiben mégsem az apa volt a tettes, akkor ki fog derülni, hogy ki követte el ezt a borzalmat, és egy millió évre börtönbe kerül, az apa nevét pedig tisztára mossák! Ha pedig mégis ő volt az, akkor nem tudom… egy ilyen tettre egyszerűen nem lehet szavakat találni! Szerencsétlen kis lánykák, nekik még éppen csak elkezdődött az életük :(.

Mindenesetre nyugodjék békében az áldozatok lelke!

Email this to someoneShare on Facebook

Subscribe to Comments

4 Responses to “Szörnyű tett”

  1. Szia!

    Nemrég találtam az oldaladra, és néhány bejegyzést elolvastam.
    Nem írod kinél, hol tanultál, mióta foglalkozol asztrológiával.
    Ez a bejegyzés késztetett írásra. Teljesen egyetértek azokkal, amit írtál az esetről, de azt azért megjegyezném, hogy azért remélem Te is tudod, hogy ha valakinek itt az idő, akkor menni kell (legyen akárhány éves is). Ha az erőszakos halál volt “megírva nekik”, akkor van “jobb” tipped?

    Üdv Gabó

     

    Gabó

  2. Szia!
    Üdvözöllek a blogomon, és köszi a kommentet.
    10 éve foglalkozom asztrológiával, elemzéseket 5 éve készítek. Tanultam Kalo Jenőnél, Janák Lajosnál kaptam az oklevelemet, most pedig Takács Tiborhoz járok be órákra. Amúgy az eddigi 10 év alatt mindenhol asztrológiával foglalkoztam, még New Yorkban is, amikor kint éltem. Szeretem az amerikai és angol asztrológusokat is, egyik nagy kedvencem Stephen Arroyo.
    Őszintén szólva én nem minden esetben hiszek az eleve elrendeltetés elvében, mert akkor ilyen alapon semmit sem kellene soha tennünk, illetve akármit megtehetnénk magunkkal és másokkal, mert úgyis minden úgy fog történni, ahogyan az meg van írva.
    Inkább abban hiszek, hogy a szabad akarat ugyanilyen erős faktor, és ilyesformán az édesanya is eldöntötte, hogy a kórház helyett inkább hazamegy arra a hétvégére, pedig, ha nem ezt teszi, akkor a gyerekekre a nagyszülők vigyáztak volna továbbra is és nem az apa. Most már sajnos nem fogjuk megtudni, hogy akkor mi történt volna…
    Egy ilyen gyilkosság mindenhogyan borzalmas, nagyon rossz úgy gondolni rá, hogy ezt választották és ez volt megírva, bár persze még ez is lehet.
    Te amúgy mióta foglalkozol asztrológiával és kinél tanulsz? Ha már így szóba hoztad.

     

    Ishtar

  3. Én még csak kezdő vagyok és Takács Tibornál tanulok. Remélem megadatik, hogy elmondhassam egyszer, hogy jó pár év van mögöttem. Arroyot én is nagyon szeretem, olvasmányos és nagyon szimpatikus a szemlélete.
    Az eseményről magáról egyet értek veled, tényleg borzasztó. Számomra teljesen elképzelhetetlen hogyan tehet bárki ilyet, akár az apa volt, akár nem.
    Pont erre gondoltam amit írtál, hogyha máshogy döntünk, más utat választunt, más kimenetele van az eseményeknek. De egy bizonyos út egy bizonyos célhoz visz, és vannak olyan helyzetek, ahol nincs választás, mert nincs más megélési analógia. Persze horoszkóp nélkül csak a levegőbe beszélek.
    Én egyébként kétféleképpen szemlélem még a világot. Van egy hétköznapi véleményem, ami olyan “átlagemberes”, és egy olyan is, ami csak az eseményt nézi, hogy az adott horoszkóp alapján analógikusan helyén van-e. Gondolom ebből idővel lesz egy összegyúrt.
    Az eleve elrendeltetésben én sem hiszek. Tégy meg mindent amit és ahogyan szeretnél, de fogadd el az eredményét bármi is az. Ezt gondolom a sorsról. Ha terve van veled, akkor úgy is megteszi.
    További jó munkát és egészséget kívánok! Néha benézek majd hozzd :).

    Üdv Gabó

     

    Gabó

  4. Elnézést, hogy csak most válaszolok!
    Egyetértek veled, biztosan van olyan esemény is, aminek mindenképpen meg kell történnie. Ezek nagyon bonyolult dolgok, de nem szeretnék most itt kommentben bővebben belemenni… Egy beszélgetés keretében jó ezekről beszélni, de írásban hosszadalmas lenne. Vagytalán most rám is hat a retrográd Merkúr, hogy nincs kedvem hosszan írogatni…?! :)
    Köszi a jó kívánságokat, neked pedig jó tanulást kívánok, és kellemes tavaszi napokat!
    Üdv

     

    Ishtar

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.