30 jan 2010
Önmagunk megbecsülése
Rájöttem ma valamire.
Eddig, ha azt éreztem, hogy egy bizonyos személy nem akar velem együtt lenni, időt szánni rám, holott mások nagyon is szeretnének, csak velük meg én nem akarok, akkor ez az egómat bántotta, megsértve és szánalmasnak éreztem magamat.
Most villant be, hogy ez butaság: az egó miatt nem kell bánkódni, ő nem számít, mert persze, hogy minden ilyen dolog sérti az önérzetét, és az ilyen eseteket kudarcként éli meg. Ami itt a lényeg: a lélek és az önértékelés. Amennyiben valaki nem akar velünk lenni, ha valakinek más társasága fontosabb és kedvesebb, akkor becsülnünk kell magunkat annyira, hogy mi is inkább olyanokkal vagyunk, akiknek mi vagyunk a fontosak és kedvesek! Márpedig mindenkinek az életében sok ilyen ember van, csak valahogy őket nem vesszük észre vagy nem értékeljük, pedig ez nagy hiba!
Gondoljunk bele, hogy ha mi hasonló helyzetben lennénk, és minden úton-módon jeleznénk a másik felé, hogy nem tartunk igényt a társaságára, ennek ellenére ő mégis mindenképpen velünk akarna lenni, akkor vajon mennyire becsülnénk őt, és értékelnénk az erőfeszítéseit?! Semennyire, és sem akarnánk jobban vele lenni, sőt…
Sajnos az emberi természet néha teljesen paradox módon nyilvánul meg, és sokszor pontosan úgy tűnünk, mint akik éppenséggel a legrosszabbat akarják maguknak, és nem a legjobbat. Pedig ki más tehetne nekünk jót, ha nem mi magunk?!
Ehhez kapcsolódóan egy nagyon jó és vicces film, érdemes megnézni.
Nem kellesz eléggé / He’s just not that into You (2009)
